Miután már sok szó esett ezen az oldalon is, illetve máshol is az Erasmus ösztöndíjakról, érdemes foglalkozni egy másik kiváló lehetőséggel, a Campus Mundi programmal.
A Campus Mundi egy, a magyar állam által létrehozott ösztöndíjprogram, amelynek keretében fiataloknak van lehetőségük különböző külföldi csereprogramokban részt venni. Három kategóriában lehet pályázni: részképzés, szakmai gyakorlat és rövid tanulmányút. A részképzés, amivel ebben a cikkben bővebben foglalkozunk, a klasszikus “Erasmus” megfelelője, vagyis 3-5 hónapos külföldön tanulást jelent egy olyan egyetemen, ahol létezik az a szak amit itthon is tanulsz. Erre a lehetőségre már egyetemi tanulmányaid második félévében jelentkezhetsz bachelor, mester vagy doktori szinten is.
Az Erasmussal ellentétben itt nem kell hogy legyen már létező partnerkapcsolat a hazai egyetemed és a célegyetem között, bár az ügyintézés szempontjából egyszerűbb, ha az itthoniak is hallottak már a kinti egyetemről. Ha a partnerkapcsolat a két egyetem között még nem létezik, akkor neked kell megkeresned a célegyetemet, és velük egyeztetni a lehetőségeket, a hazai egyetemeddel pedig azt, hogy elfogadják-e a kiszemelt egyetem képzését. Előny a Campus Mundi javára, hogy a világ bármely olyan országába mehetsz vele, amelyet a magyar Külügyminisztérium utazásra biztonságosnak jelöl meg (ez a gyakorlatban a világ szinte minden országát jelenti). Sőt, ha Európai Unión kívüli országba mész, úgy a havi 200-220 ezer forint helyett - ami az uniós országokban jár - akár havi 350 ezer forintos ösztöndíjat is biztosítanak neked. Ezt nyertes pályázat esetén a kiutazáskor egy összegben fogják átutalni, azonban egy 10%-os részt csak a hazaérkezés után, a kint megszerzett kreditjeid elismerését követően kapsz majd meg.
Emellett a Campus Mundi nem riválisa az Erasmus programnak. Nyugodtan megpályázhatod az Erasmus ösztöndíjat (erről részletesebben ebben a cikkben írtunk), majd jelentkezhetsz a Campus Mundira is, és ha mindkettőt megkapod, akkor érdemesebb a Campus Mundit megtartanod a magasabb ösztöndíj összeg miatt (a két ösztöndíjat természetesen nem lehet egyszerre igénybe venni). Fontos, hogy a Campus Mundira külön pályázati eljárás van, amelyet viszont rugalmasan, kéthavonta el is bírálnak. Ne felejtsd el, hogy ide is szükséges önéletrajzot illetve motivációs levelet küldened, és az Erasmushoz szükséges dokumentumokat, mint például a korábbi vizsgaeredményeid vagy a bankszámla igazolás, ide is külön fel kell töltened. Jó hír, hogy a programnak van saját ügyintézési felülete a scholarship.hu oldalon, ám a pályázás későbbi szakaszában a dokumentumokat papír alapon is be kell nyújtani.
A pályázás során előnyt jelent a jó tanulmányi eredmény, a jól megírt motivációs levél, de akár az aktív hallgatói önkéntes tevékenység, melyet például az ESN segítségével is teljesíthetsz. Szükséged lesz egy olyan dokumentumra is, mely a nyelvtudásodat igazolja, ez lehet érettségi vagy nyelvvizsga bizonyítvány is. A Campus Mundi különlegessége, hogy egy szaktanári ajánlást is kérnek, amit annyit jelent, hogy valamelyik egyetemi tanárodnak kell majd egy pár sornyi ajánlást írnia rólad.
Emellett lehetőség van szociális alapon kiegészítő támogatás igénylésére, illetve tartós betegség és fogyatékosság esetén is tudnak segítséget nyújtani. Összességében tehát egy kiváló lehetőségről van szó a Campus Mundi esetén, melyet relatív újdonsága miatt kevesebben ismernek, viszont minden tekintetben az Erasmus+ programmal egy lapon említhető.
Szerző: Kiss Péter
Follow us